Borisz Vasziljevics Szpasszkij (Борис Васильевич Спасский, nemzetközileg ismert nevén Boris Spassky, Leningrád, 1937. január 30. – ) orosz származású francia sakkozó, nagymester, 1969 és 1972 között a sakk tizedik világbajnoka.
 |
| Borisz Szpasszkij (1984) |
A sakkozás tizedik világbajnoka, Borisz Szpasszkij 1937. január 30-án Leningrádban született. Ötéves korában az Úttörő Palotában ismerkedett meg a sakkjátékkal. A város bajnokságán 1952-ben már második volt, első nemzetközi versenyén Bukarestben egy évvel később nemzetközi mesteri normát teljesített. Első alkalommal 1955-ben játszott a szovjet sakkbajnokságon, Mihail Botvinnikkel és Tigran Petroszjannal holtversenyben harmadik lett. Ebben az évben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, és nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett. 1956-ban Amszterdamban világbajnok-jelölti versenyen játszott, holtversenyben David Bronsteinnel, Jefim Gellerrel, Tigran Petroszjannal és Szabó Lászlóval osztotta a harmadik helyet. A következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel! 1964-ben megnyerte az amszterdami zónaközi döntőt, majd páros meccsen először Paul Keresz ellen nyert 6-4-re (+4, - 2, =4). Geller ellen 5,5-2,5-re győzött (+ 3, =5), a döntőben Mihail Tallal szemben 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) diadalmaskodott és lett Petroszjan kihívója.
A meccsen Petroszjan taktikája érvényesült, 17 döntetlen is született, a címvédő négy győzelemmel három vereséggel szemben megőrizte titulusát. A következő ciklusban Geller ellen 5,5-2,5-re (+3, =5), a dán Bent Larsennel szemben 5,5-2,5-re (+4, -1, =3) győzött, majd a döntőben Viktor Korcsnoj ellen 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) nyert, és Petroszjannal ismét játszhatott a világbajnoki címért. Második kísérletre már teljesült nagy álma, 12,5-10,5-ös győzelemmel elhódította a címet, a sakkozás tizedik világbajnokaként ünnepelhették. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyen sem végzett az élen, és Robert Fischer elleni megméretésre sem készült fel a legjobban. Nehezen viselte azt a légkört, amelyet az akkori vezetés teremtett körülötte: meg kellett volna védenie a szovjet sakkozók legyőzhetetlenségének mítoszát. Fischer a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken Mark Tajmanovot és Bent Larsent is 6-0-ra győzte le, a döntőben Petroszjan sem tudta az amerikai nagymestert megállítani diadalmenetében, Fischer 6,5-2,5-re (+5, -1, =3) nyert.
A meccsen Petroszjan taktikája érvényesült, 17 döntetlen is született, a címvédő négy győzelemmel három vereséggel szemben megőrizte titulusát. A következő ciklusban Geller ellen 5,5-2,5-re (+3, =5), a dán Bent Larsennel szemben 5,5-2,5-re (+4, -1, =3) győzött, majd a döntőben Viktor Korcsnoj ellen 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) nyert, és Petroszjannal ismét játszhatott a világbajnoki címért. Második kísérletre már teljesült nagy álma, 12,5-10,5-ös győzelemmel elhódította a címet, a sakkozás tizedik világbajnokaként ünnepelhették. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyen sem végzett az élen, és Robert Fischer elleni megméretésre sem készült fel a legjobban. Nehezen viselte azt a légkört, amelyet az akkori vezetés teremtett körülötte: meg kellett volna védenie a szovjet sakkozók legyőzhetetlenségének mítoszát. Fischer a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseken Mark Tajmanovot és Bent Larsent is 6-0-ra győzte le, a döntőben Petroszjan sem tudta az amerikai nagymestert megállítani diadalmenetében, Fischer 6,5-2,5-re (+5, -1, =3) nyert.
 |
| Szpasszkij - Fischer 1972 |
1972-ben Reykjavíkban játszották a meccset, amely bonyodalmakkal kezdődött, Fischer nem jelent meg a párharc megnyitóján, újabb és újabb követelésekkel lépett fel. Már-már elmaradt az oly nagy érdeklődéssel várt párbaj, amikor a kihívó engedett a külügyminiszter, Henry Kissinger rábeszélésének. Szpasszkij győzelemmel kezdte az összecsapást, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Úgy tűnt, hogy félbeszakad a meccs, de Borisz Vasziljevics elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a meccset, végül 12,5-8,5 arányban elvesztette a döntőt. Szpasszkij a 11. játszmában tudta még legyőzni az amerikai nagymestert, de a lélektani csatában nem bírta el a nagy nyomást. Fischer a harmadik, az ötödik, a hatodik, a nyolcadik, a tizedik, a tizenharmadik és a huszonegyedik jászmát nyerte meg.
Szpasszkij veresége után is még közel negyedszázadig a sakkozás élvonalába tartozott. 1974-ben Anatolij Karpovtól az elődöntőben 7-4-re kapott ki, 1977-ben Viktor Korcsnoj 8,5-7,5-re győzte le a meglehetősen viharos világbajnok-jelölti döntőben. 1980-ban Portisch Lajos visszavágott az 1977-es vereségéért. Szpasszkij hatszor volt tagja olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, hét olimpiai szereplése alkalmából 94 partit játszott 45 győzelem mellett csak egyszer szenvedett vereséget. 1984-ben először játszott francia színekben, jelentős szerepet játszott új hazája sakkéletének fellendítésében. A nosztalgia jegyében 1992-ben Fischerrel vívott egy újabb párharcot, Szveti Sztefan és Belgrád volt a színhely, Fischer 17,5-12,5-re nyert, Szpasszkij 10 játszmát vesztett, és csak ötöt tudott nyerni. Érdekesség, hogy ezt az összecsapást is győzelemmel kezdte.
 |
| Szpasszkij 2009-ben |
