A nagy sakkozó
Erkel Ferenc nagy sakkozó vala az Úr előtt. Nemes szenvedelme a napnak és éjnek minden órájában sarkallta. Még a Nemzeti Színház színfalai között is tartott sakktáblát, hogy minden szabad percét a hatvannégykockás művészetnek szentelhesse. Néha egy-egy Lohengrint csípett meg egy kis játékra; olykor meg magát az ördögöt, Számielt. És megvert mindenkit, mert sakkozónak is volt akkora, mint zenésznek.
A Hunyadi László egy előadása előtt körülnézett a mester a színpadon: kit keverhetne egy kis parázs sakkozásba? Hiszen van elég idő: alig jár még az óra fél hétre.
Nem volt ott senki más, csak egy kacagányos vitéz: Korcsek, a kórista. Nappal csizmadiamester; este énekes: tenor prím. Biz egy kicsit kapálatlan hang, de az nem baj, mert a kis szürke tüskés bajuszú Korcsek bácsi igen hasznavehető ember: jeles mimikus és apró cigányszerepek kitűnő játszója. Haj, de tudta fújni azt a keserves nagyidai nótát!
Erkel megcsípi a kacagányánál fogva.
– Jöjjön, Korcsek, játsszunk egyet hirtelenében.
Korcsek szó nélkül megy. Erkel a színfalak mögött leül a sakktábla mellé; Korcsek letelepszik vele szemben.
– No ne vesztegessük az időt! Kezdem én! – mondja Erkel, és szép spanyol gambit reményében kilép a két paraszttal.
Korcsek lekönyököl az asztalra, és le nem veszi a szemét a tábláról. De nem húz. A percek múlnak. Korcsek összeráncolja a szemöldökét, fütyörész, majd titkos értelmű szavakat mormog. De csak nem húz.
– Szent isten! – gondolja magában Erkel, micsoda hatalmas nagy sakkozó lehet ez, hogy már az első húzáson is így gondolkozik!
És örvendez a szíve mélyén. Mindazonáltal várja, hogy mozduljon már a félelmes ellenség. Korcsek azonban csak tovább mereszti a szemét és lógázza a lábát.
Végre az ügyelő csenget: mindjárt kezdeni kell az ouverture-t (nyitányt).
– No, de hát húzzon már, édes barátom! – szól Erkel türelmetlenül.
– Én? – álmélkodik Korcsek.
– Maga hát!
– De én, kérem alássan, nem tudok sakkozni!
Erkel Ferenc nagy sakkozó vala az Úr előtt. Nemes szenvedelme a napnak és éjnek minden órájában sarkallta. Még a Nemzeti Színház színfalai között is tartott sakktáblát, hogy minden szabad percét a hatvannégykockás művészetnek szentelhesse. Néha egy-egy Lohengrint csípett meg egy kis játékra; olykor meg magát az ördögöt, Számielt. És megvert mindenkit, mert sakkozónak is volt akkora, mint zenésznek.
A Hunyadi László egy előadása előtt körülnézett a mester a színpadon: kit keverhetne egy kis parázs sakkozásba? Hiszen van elég idő: alig jár még az óra fél hétre.
Nem volt ott senki más, csak egy kacagányos vitéz: Korcsek, a kórista. Nappal csizmadiamester; este énekes: tenor prím. Biz egy kicsit kapálatlan hang, de az nem baj, mert a kis szürke tüskés bajuszú Korcsek bácsi igen hasznavehető ember: jeles mimikus és apró cigányszerepek kitűnő játszója. Haj, de tudta fújni azt a keserves nagyidai nótát!
Erkel megcsípi a kacagányánál fogva.
– Jöjjön, Korcsek, játsszunk egyet hirtelenében.
Korcsek szó nélkül megy. Erkel a színfalak mögött leül a sakktábla mellé; Korcsek letelepszik vele szemben.
– No ne vesztegessük az időt! Kezdem én! – mondja Erkel, és szép spanyol gambit reményében kilép a két paraszttal.
Korcsek lekönyököl az asztalra, és le nem veszi a szemét a tábláról. De nem húz. A percek múlnak. Korcsek összeráncolja a szemöldökét, fütyörész, majd titkos értelmű szavakat mormog. De csak nem húz.
– Szent isten! – gondolja magában Erkel, micsoda hatalmas nagy sakkozó lehet ez, hogy már az első húzáson is így gondolkozik!
És örvendez a szíve mélyén. Mindazonáltal várja, hogy mozduljon már a félelmes ellenség. Korcsek azonban csak tovább mereszti a szemét és lógázza a lábát.
Végre az ügyelő csenget: mindjárt kezdeni kell az ouverture-t (nyitányt).
– No, de hát húzzon már, édes barátom! – szól Erkel türelmetlenül.
– Én? – álmélkodik Korcsek.
– Maga hát!
– De én, kérem alássan, nem tudok sakkozni!
Aljechin nem kedvelte Bogoljubovot — és viszont. Egy verseny után
Bogoljubov lekicsinylő megjegyzést tett, mire Aljechin anekdotával válaszolt :
Álmomban meghaltam, s mikor Szent Péter megkérdezte, mi a foglalkozásom, azt feleltem: — Sakkmester voltam és világbajnok.
— Sajnálom, sakkmestereknek nincs helye a mennyországban.
Elszomorodtam, de aztán megláttam földi ellenfelemet egy felhőn üldögélve.
— De hát Bogoljubov is itt van! — fordultam méltatlankodva Szent Péterhez.
— Ugyan, ő nem sakkmester, csak azt hiszi.
Marshall egyszer tanácsot adott egy levelező-játékos klubtársának. Később klubtársa ellenfele fordult hozzá tanácsért. Marshall egyiküknek sem tagadta meg a szívességet. Így játszott hónapokon át önmagával! - a két levelezőjátékos pedig nem értette, ki adhat a másiknak olyan tippeket, hogy az egyensúlyban tartja a játszmát a nagymester ellen.
Marco elemzése egy játszma állásáról: „Sötét állása teljesen
kiegyensúlyozott: gyenge a királyszárnyon és ugyanolyan gyenge a vezérszárnyon.”
Najdorf csele
A helsinki sakkolimpián, 1952-ben az Argentína - Jugoszlávia találkozó előtt Najdorf, az argentin csapat első táblása, fogadott Kotovval, hogy a jugoszlávok éljátékosát, Gligoricsot meg fogja verni. „Tök-döntetlen” állás alakult ki, azonban Gligorics erős időzavarba került. A versenybíró ott állt az asztalnál, jegyezte a lépéseket. Az utolsó lépést kellet megtenni az időellenőrzésig. Najdorf volt lépésen, Gligorics zászlója már „lógott”. Ekkor Najdorf váratlanul egy középgyaloggal lépett, azt áldozatul kínálva. Az áldozat elutasítása esetén az állás továbbra is egyenlő maradt
volna. Azonban Najdorf, lépése megtétele utáni pillanatban „rémülten” fejéhez kapott, és fájdalmasan felszisszent.
És Gligorics lépre ment: gyorsan leütötte a gyalogot… Najdorf felnevetett, és meglépte a nyerő választ, mire ellenfele rögtön feladta.
Aztán Najdorf a fogadást vesztő Kotovhoz fordult:
— Zseniális kombináció volt, ugye?
(Kotov véleményét elhallgatja az anekdota… Az olvasó pedig valószínűleg azt gondolja velem együtt, hogy büszkélkedni ilyen „kombináció”-val nem szabadna.)
Koltanovszkytól kérdezte egyszer G. Thomas verseny közben:
„Látom, gyaloghátránya van. Áldozta vagy elvesztette?” Koltanovszky: „Majd megmondom a játszma végén… Ha nyerek, áldozat volt, ha vesztek, elnézés.”
Indiai bölcsesség: Vannak sakkozók, akik gyengén játszanak és nem tudják azt. Ezek a tudatlanok - kerüld őket.
Vannak sakkozók, akik gyengén játszanak és tudják azt.
Ezek jó emberek - segítsd őket.
Vannak sakkozók, akik erősen játszanak, de nem tudják azt.
Ezek a szerények - óvakodj tőlük.
Vannak sakkozók, akik erősen játszanak és tudják azt.
Ezek a bölcsek - utánozd őket.
Bogoljubov lekicsinylő megjegyzést tett, mire Aljechin anekdotával válaszolt :
Álmomban meghaltam, s mikor Szent Péter megkérdezte, mi a foglalkozásom, azt feleltem: — Sakkmester voltam és világbajnok.
— Sajnálom, sakkmestereknek nincs helye a mennyországban.
Elszomorodtam, de aztán megláttam földi ellenfelemet egy felhőn üldögélve.
— De hát Bogoljubov is itt van! — fordultam méltatlankodva Szent Péterhez.
— Ugyan, ő nem sakkmester, csak azt hiszi.
Marshall egyszer tanácsot adott egy levelező-játékos klubtársának. Később klubtársa ellenfele fordult hozzá tanácsért. Marshall egyiküknek sem tagadta meg a szívességet. Így játszott hónapokon át önmagával! - a két levelezőjátékos pedig nem értette, ki adhat a másiknak olyan tippeket, hogy az egyensúlyban tartja a játszmát a nagymester ellen.
Marco elemzése egy játszma állásáról: „Sötét állása teljesen
kiegyensúlyozott: gyenge a királyszárnyon és ugyanolyan gyenge a vezérszárnyon.”
Najdorf csele
A helsinki sakkolimpián, 1952-ben az Argentína - Jugoszlávia találkozó előtt Najdorf, az argentin csapat első táblása, fogadott Kotovval, hogy a jugoszlávok éljátékosát, Gligoricsot meg fogja verni. „Tök-döntetlen” állás alakult ki, azonban Gligorics erős időzavarba került. A versenybíró ott állt az asztalnál, jegyezte a lépéseket. Az utolsó lépést kellet megtenni az időellenőrzésig. Najdorf volt lépésen, Gligorics zászlója már „lógott”. Ekkor Najdorf váratlanul egy középgyaloggal lépett, azt áldozatul kínálva. Az áldozat elutasítása esetén az állás továbbra is egyenlő maradt
volna. Azonban Najdorf, lépése megtétele utáni pillanatban „rémülten” fejéhez kapott, és fájdalmasan felszisszent.
És Gligorics lépre ment: gyorsan leütötte a gyalogot… Najdorf felnevetett, és meglépte a nyerő választ, mire ellenfele rögtön feladta.
Aztán Najdorf a fogadást vesztő Kotovhoz fordult:
— Zseniális kombináció volt, ugye?
(Kotov véleményét elhallgatja az anekdota… Az olvasó pedig valószínűleg azt gondolja velem együtt, hogy büszkélkedni ilyen „kombináció”-val nem szabadna.)
Koltanovszkytól kérdezte egyszer G. Thomas verseny közben:
„Látom, gyaloghátránya van. Áldozta vagy elvesztette?” Koltanovszky: „Majd megmondom a játszma végén… Ha nyerek, áldozat volt, ha vesztek, elnézés.”
Indiai bölcsesség: Vannak sakkozók, akik gyengén játszanak és nem tudják azt. Ezek a tudatlanok - kerüld őket.
Vannak sakkozók, akik gyengén játszanak és tudják azt.
Ezek jó emberek - segítsd őket.
Vannak sakkozók, akik erősen játszanak, de nem tudják azt.
Ezek a szerények - óvakodj tőlük.
Vannak sakkozók, akik erősen játszanak és tudják azt.
Ezek a bölcsek - utánozd őket.
Forrás: VICCHESS 2002. július
