Belgrád, 1923. február 2. – Belgrád 2012. avgusztus 14.
A világhíres nagymester, teoretikus, szakíró, versenybíró. 1947 és 1965 között tizenegyszer volt bajnok, harminc éven keresztül éljátékosa a jugoszláv olimpiai válogatottnak, egy arany, hat ezüst és négy bronzérem a gyűjteményében. Az objektív, pozíciós játékvezetést kedvelte, de soha nem riadt vissza attól, hogy stratégiailag megalapozott állásban messzire számított kombinációkkal győzze le vetélytársát, és kápráztassa el a sakkrajongókat. Gligorics emlékezetes nagy csatákat vívott Szabó Lászlóval és Portisch Lajossal is.
A jugoszláv sakkozás legendájának életrajzi műve oroszul 1983-ban jelent meg, s előszavát a „rigai” varázsló, Michail Tal jegyezte. A sakkozás nyolcadik világbajnoka nagy elismeréssel írt azokról a nagymesterekről, akik nem jutottak fel a csúcsra, de nevüket mindig is tisztelet és elismerés övezi, ilyen volt az „örök második” észt Paul Keresz és ilyen az élő legenda, Szvetozar Gligoric. Tal 1968-ban világbajnok-jelölti páros mérkőzést játszott a jugoszláv fővárosban Gligoric ellen, és a páros mérkőzés első partiját rögtön elvesztette, majd a második összecsapás nagy izgalmak után egyenlő esélyek mellett maradt függőben. Gligoric végül remit ajánlott és egyúttal meghívta Talt a jugoszláv-francia válogatott labdarugó-mérkőzésre. A stadionban úgy ültek egymás mellett, mint a legközvetlenebb barátok, de másnaptól már ismét ádáz csata dúlt a meccsükön, Tal a mérkőzést 5,5-3,5-re megnyerte. Gligorics 1950-ben, a Dubrovnikban megrendezett sakkolimpián az aranyérmes jugoszláv válogatott tagja volt, utoljára 1982-ben, Luzernben játszott a plávik csapatában.
Gligoric könyvének címe, „A figurák ellen játszom” – már sok mindent elárul. Soha nem az ellenféllel szemben játszott. „A sakk saját magunkkal vívott küzdelem” – mondta oly sokszor. A negyvenéves karriert összefoglaló könyvbe nagy gondossággal válogatta a játszmákat, amely igazán kifejezi univerzális stílusát. Alapos megnyitáselméleti felkészülés volt sikereinek egyik titka, de Gliga mindig is képes volt a sakktábla mellett kigondolt új ötlettel zavarba hozni ellenfelét. Inkább az objektív, pozíciós játékvezetést kedvelte, de soha nem riadt vissza attól, hogy stratégiailag megalapozott állásban messzire számított kombinációkkal győzze le vetélytársát, és elkápráztassa a sakkrajongókat.
Gligoric viszonylag későn tanult meg sakkozni, 1939-ben játszotta első versenyét, majd a háborús évek megszakították karrierjét, partizánként harcolt. 1947 és 1965 között tizenegyszer lett bajnok, harminc éven keresztül éljátékosa volt a jugoszláv olimpiai válogatottnak, egy arany, hat ezüst és négy bronzérem a kollekciójában. Káprázatos egyéni eredményt ért az 1958-as müncheni sakkolimpián, 15 partiból 12 pontot szerzett. Négyszer volt tagja csapat Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett jugoszláv csapatnak. Remekelt az 1965-ös hamburgi és az 1973-as Eb-n Bathban. Pályafutása során közel nyolcvan nagyszabású egyéni versenyen vett részt, eredménylistájából kiemelkedik hastingsi sorozata, négyszer győzött a hagyományos tornán, Mar del Platán kétszer hódította el az első helyet. Ünnepelték őt tornagyőztesként többek között Torremolinosban, Havannában, Stockholmban, Rio de Janeiróban, Montevideoban, Göteborgban.
Hatszor játszott zónaversenyen, ebből négyszer győzött, nyolc világbajnoki zónaközi döntőn, 1953-ban, 1959-ben és 1968-ban világbajnok-jelöltséget harcolt ki. A belgrádi „évszázad mérkőzésen”, a Szovjetunió - Világválogatott tíztáblás mérkőzésen Gellertől szenvedett vereséget. Gligoric emlékezetes nagy csatákat vívott Szabó Lászlóval és Portisch Lajossal. Az 1947-es első találkozás után Szabó ellen a jugoszláv nagymester még 39 partit játszott, hatszor nyert, nyolc vereséget szenvedett a remik mellett. Portisch Lajossal első játszmáját az 1960-as madridi zónaversenyen vívta, még 47-szer viaskodtak. A magyar sakkozás élő legendájának a mérlege kedvezőbb, tizenkétszer mért vereséget a nagy riválisra, nyolcszor kikapott.
Gligoric kitűnő újságíróként, szakkommentátorként sokat tett a sakk népszerűsítéséért. Főbírója volt az első Karpov-Kaszparov 1984/85-ös moszkvai döntőnek, amelyet 5-3-as Karpov vezetésnél a 48. parti után félbeszakítottak. Megadóan tűrte a személyét ért kritikákat, a jogtalan támadásokat, soha nem lett könyv abból a híres kéziratból, amelyben az akkori tárgyalások igaz történetét írta le. Gligoricot 1978-ban a Jugoszláv Sakkszövetség a FIDE elnökének jelölte, még máig sem értjük, hogy miként veszíthette el a szavazást, stábjának tagjai hibát hibára halmoztak, miközben Gligoric a plávik csapatának éltáblása volt.
A jugoszláv sakkozók közül elsőként ismerkedett meg a számítógépes sakkprogramok kezdetben oly bonyolult világával. Az örök nagy szerelem a zene maradt, szívesen zongorázott kikapcsolódásként, lemezgyűjteménye páratlan. Mindig is nagy gondot fordított a fizikai állóképességének a fejlesztésére, rendszeresen focizott és teniszezett, nem kerülték el a sportsérülések, néha gipszben, néha sántikálva játszotta a tornákat. Imádta a sportos autóvezetést, a sebességhatár túllépésekor sokszor kisegítette őt ismertsége.
.
Források: sakkblog.postr.hu sr.wikipedia.org www.chessgames.com
.
