Alexander McDonnell

2010.04.25. 19:40 | Gondolkodók Klubja | komment

Alexander McDonnell (Belfast, 1798 - 1835) ír sakkmester volt, a világ egyik legjobbja, akinek a francia Louis-Charles Mahé de La Bourdonnais ellen 1834-ben Londonban vívott hatjátszmás mérkőzését az első nem hivatalos sakkvilágbajnoki párosmérkőzésnek és ezzel a modern sakk története kezdetének tekintik.
A mérkőzést La Bourdonnais nyerte és ezzel ő lett a nem hivatalos világbajnok. A játszmákat széles körben publikálták és a sakkszeretők Európaszerte ezekről beszéltek. A párharc során mindkét játékos több újítást mutatott be, amelyeknek egy részét ma is játsszák.
Alexander McDonnell sebész fia volt. Kereskedőnek tanult és egy ideig a Nyugat-Indiákon dolgozott. 1820-ban Londonban telepedett le ahol a Nyugat-Indiai Kereskedők Bizottságának titkára lett. Ez nagyon jó állás volt, McDonnell gazdagon élt és megengedhette magának, hogy a sakkozás passziójának hódoljon.
1825-ben mestere William Lewis, az akkori idők vezető angol sakkjátékosa lett. Hamarosan annyit tanul, hogy már túl erős lett Lewis számára, aki hírnevet féltve többé nem állt ki ellene.
Ebben az időben a francia arisztokrata, Louis-Charles Mahé de La Bourdonnais volt a világ legerősebb sakkjátékosa, aki vagyonát szerencsétlen ingatlanügyleteken eljátszotta és rákényszerült, hogy sakkozással keresse meg a kenyerét. 1823-ban legyőzte Lewist Londonban, majd egymás után megverte Anglia legjobb játékosait. Kilenc évvel később azért tért vissza, hogy az új ellenfél, McDonnell kihívásának eleget tegyen.
 

Forrás: hu.wikipedia.org   www.chessgames.com

süti beállítások módosítása