Almási Zoltán

2010.12.12. 20:46 | Gondolkodók Klubja | komment

Almási Zoltán (1976. augusztus 29. –) magyar sakkozó, nagymester, ifjúsági világbajnok (1993), olimpiai ezüstérmes, nyolcszoros magyar sakkbajnok.
 
Almasi_Zoltan.png

A nagymesteri címet 1993-ban szerezte meg, 17 évesen. Magyar bajnok volt 1995-ben, 1997-ben, 1999-ben, 2000-ben, 2003-ban, 2006-ban és legutóbb 2008-ban. (A sakk.terasz.hu portál szerint megfogadta, hogy többször lesz bajnok, mint a rekordtartó Portisch Lajos, aki kilencszer szerezte meg a címet.)
A magyar sakkolimpiai csapat törzsökös tagja: a 2008-as olimpián nyolcadszor szerepelt a nemzeti csapatban. 2002-ben, amikor a csapat ezüstöt nyert, legeredményesebb tagja Almási volt, aki a lehetséges 13-ból kilenc pontot szerzett.
Élő-pontszáma 1994-ben lépte át a 2600-at. A 2009. novemberi listán lépte át a 2700-as határt (ekkor 2704 volt). A legmagasabb pontszámát, 2725-öt, 2010 májusában érte el, ezzel a 20. helyet foglalta el a világranglistán.  2010 novembere óta Magyarország legmagasabb értékszámmal rendelkező játékosa.
A 2004-es sakkvilágbajnokságon a negyedik fordulóig jutott, ahol Rusztam Kaszimdzsanovtól, a későbbi győztestől szenvedett vereséget.
2010-ben a rapid Európa-bajnokságon győzedelmeskedett. A pontegyezés miatt előbb Alekszej Shirovot, majd a döntőben Vugar Gasimovot verte.
A Honvéd Auróra Sportegyesület játékosa.

.
Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Almási_Zoltán  chessgames.com

.

süti beállítások módosítása